Döbbenet!

Időpont: 2019. december 6.  (Mikulás napja).

Helyszín: Győr, az egyik körzeti óvoda.

Peti 4,5 éves, csintalan fiúcska, de tele szeretettel!

Óvodai ünnepség, érkezik a Mikulás! Minden gyerkőc izgatottan várja, hiszen hetek óta készülnek énekekkel, versecskékkel. Meg is érkezik, minden csöppség csendben figyeli, ahogyan előveszi a kis csomagocskákat a zsákjából és egyesével kiossza mindenkinek. 

Azaz, csak majdnem mindenkinek, mert az óvónéni szól, hogy Peti rossz volt, neki nem jár a Mikulástól ajándék! Semmi! Még egy virgács se!

A többiek már boldogan bontogatják a csomagocskát és kóstolgatják a finomságokat, csak Peti ül egyedül, ajándék nélkül. Szeméből peregnek a könnyek, a szíve majd megszakad. Ekkor a tündéri Luca feláll (6 éves) és odavisz egy csokit a sajátjából, és azt mondja: 

  • Hoztam Neked egy csokit, mert szerintem Te nem is vagy olyan rossz, a Mikulás tévedett.

 

Döbbenet! Döbbenet! És megint csak döbbenet!

Ekkora pedagógiai dilettantizmussal és kegyetlenséggel, még soha életemben nem találkoztam! Az emberségről már nem is beszélve!

Hol élünk, hogy egy 6 éves kislányban több az empátia, mint egy felnőtt, pedagógiai végzettségű óvónőben? Hol élünk, ahol ezt szó nélkül hagyja a másik óvónő, a dadus és a vezető is!

Petit pici kora óta ismerem. Szeret szerepelni, a középpontban lenni, de megfelelő szigorral, és következetességgel nagyszerűen irányítható! Jól lehet vele kommunikálni, és szívesen segít másoknak. Nagyon intelligens, ezért nem tűri az igazságtalanságot. Helyes nevelési módszerrel “kenyérre lehet kenni”, amit az alábbi példa is igazol: 

Legutóbbi találkozásunkkor megbeszéltük, hogy amikor legközelebb jövök, akkor elviszem magammal az összes cumit, hiszen Ő már nagyfiú! Legközelebb alig léptem be az ajtón, már rakta bele a táskámba a cumikat, mondván, hogy így beszéltük meg, miközben könnybe lábadt a szeme. (Hát hiába, nem könnyű megválni a cumitól, főleg négy és fél évesen.)

6-án este találkoztam vele és azzal fogadott:

  • Marianna én rossz gyerek vagyok, a Mikulás mondta, én nem kapok ajándékot! Szerinted a Jézuska sem hoz?

A szívem szakadt meg, a könnyeimet próbáltam palástolni, amennyire csak bírtam. 

Nem volt könnyű!

Természetesen próbáltam “tüzet oltani”, hogy biztosan rossz listát kapott a Mikulás, hiszen itthon volt a csizmácskádban ajándék, meg a mamánál is volt, és látod, velem is küldött Neked egy színezőt. Rajzoltunk és színeztünk a biztonság kedvéért még egyszer a Jézuskának is és megígértem, hogy személyesen beszélek Vele és adom neki oda a rajzait.

Csak remélni tudom, hogy sikerült valamelyest feledtetni vele a délutáni óvodai szörnyűséget.

Természetesen Peti többet nem megy ebbe az óvodába, főleg ehhez az óvónőhöz!

Szeretnék bízni abban, hogy amíg gyermek él a Földön, soha többet nem nem kell egyetlen gyerkőcnek sem ilyen szörnyű megaláztatást átélnie!

 

Mert hittel vallom, hogy:

  • “Nincs az a rosszcsont gyermek, akit ne lehetne szeretni, ha másért nem, hát a mosolyáért!”

 

Gyerkőcökkel Suttogó