boldog anya

Kellett nekünk az emancipáció?

Nincs kicsit túl sok teher a nők vállán?

Hiszen mit várnak el egy nőtől? Hogy kedves, mindig mosolygós, érzékeny, ám határozott, magabiztos legyen!

És mi a feladata itt a XXl. században?

– Legyen teljes értékű dolgozó ember!

– Legyen teljes értékű anya, napi 24 órában!

– Legyen teljes értékű háziasszony, ápolja az otthon melegét!

– Legyen csinos, vidám, kipihent feleség!

A maradék idejében pedig „valósítsa meg Önmagát”!

Lehet, hogy nem megy minden 100%-osan? Nem is értem, miért!!!

Hogy miért foglalkozom én éppen ezzel?

Mert „boldog család, csak boldog anyával lehet”! És sajnos egyre kevesebbel lehet találkozni!

A kérdés adott: miért?

Mert egyre nőnek az elvárások, amelyeknek egyre nehezebb megfelelni. Változik a világ! Ma már nem 20 éves kor körül, rögtön az iskolapad után alapítanak családot a nők. Előtte már volt egy egzisztenciájuk, egy karrierjük, sok-sok befektetett munkaóra és tanulás árán. Most 30 felett válnak édesanyává! És igen! Tetszik vagy sem (kevés kivételtől eltekintve), többségében utána már nem képesek ugyanazt a pörgős, egész embert kívánó munkát ellátni!

Ha mégis megpróbálják, akkor pedig meghasonulnak önmagukkal, hogy család vagy karrier?!

Ez egy örök dilemma! Jó recept, tuti tipp nincs rá. Mindenki lehetősége és vérmérséklete szerint dönt. Keresi az egyensúlyt.

Van is elég kétség, kétely, önmarcangolás, útkeresés a mindennapokban!

És akár bevalljuk, akár nem, az édesanyát nem lehet pótolni a családi egységben. Lehet némiképp tehermentesíteni. Lehet segíteni neki, sőt kell is! De a családi egységet megteremteni, összefogni, irányítani az édesanyák feladata.

Óriási felelősségünk van, kedves édesanyák! Sok múlik rajtunk. A gyermekeink boldog gyermekkora, önbizalommal teli jövője, biztosan!

Visszatérve a cikk címében feltett kérdéshez: Kellet nekünk az emancipáció?

Úgy gondolom, igen! Hiszen szükségünk van azokra a jogokra, melyet kiharcoltunk magunknak! Ezzel mindannyian egyetértünk.

Viszont itt az idő, hogy némi segítséget is kiharcoljunk magunknak!

Kedves Férfiak!

Ha úgy érzitek, hogy nincs igazam, akkor lapozzatok tovább!

Ám, ha tapasztaltátok már, hogy párotok állandó lépéshátrányban van, néha összecsapnak a hullámok, többször fáradt, mint Ti szeretnétek, ha Rátok már nincs, vagy alig jut az idejükből, energiájukból, akkor gondolkodjunk közösen:

Hogyan segíthetünk az édesanyáknak?

Mert ne felejtsétek:

„Boldog család, csak boldog anyával lehet!”

Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó