Egy igazi pedagógus, igaz története!
Megtörtént esetet írok le, melynél jelen voltam.
1999. Épp a középiskola igazgatónőjével találkoztam, hogy magántanítványom vizsgatételeit megbeszéljük, amikor hozzánk lép egy tanárnő:
„Igazgatónő, fel kell hívni XY szüleit, mert ma sem jött iskolába. Ez ebben a hónapban már a 3. eset.”
Igazgatónő csendes, kedves, de határozott hangon a következőt válaszolta:
„Nem, kedves kollegina, nem zaklatjuk fel a szülőket, akik éppen azért dolgoznak, hogy a gyermeknek legyen hol lakni, legyen mit enni és iskolába tudjon járni. Keresse meg a diák legjobb barátját, derítse ki, hogy hová szokott ilyenkor menni a tanulónk. Fogja a kabátját és a baráttal menjenek el, keressék meg és vegye rá, hogy jöjjön vissza az iskolába. A mi dolgunk az, hogy a tanulók gondját-baját legjobb tudásunk szerint orvosoljuk. A diákoknak tudniuk kell, hogy itt mindig segítségre találnak. Tudom, hogy Önnek órája lesz, de majd helyettesítem. Ezt a problémát nekünk kell megoldani, nem a szülőknek.”
Hosszú percekig nem tudtam megszólalni, mert embersége, gyermekszeretete teljesen lenyűgözött!
Kedves Pedagógusok!
Tiszta szívből kívánok minden jóérzésű, segítőkész, gyermekszerető pedagógusnak sok-sok örömet tanítványaiban, munkájában!
Üdvözlettel: Gy.S.
Ui.: az igazgatónő még mindig a posztján van és egy csodálatos iskolakomplexumot hozott létre, épített fel, egy régi, romos, volt orosz laktanya helyén.