Mintha arany árban mérnék! Olyan nehéz kimondani, legyen szó közvetlen családtagról vagy idegenről.
Miért? Miért fáj olyan nagyon?
Mert valami oka biztosan van, hogy olyan fukarul bánunk vele. Miközben pedig biztosak vagyunk benne, hogy mi bizony sokat dicsérjük gyerkőceinket!
Csak ő nem érzi, nem hallja így!
De! Felteszek egy ennél is jobb kérdést:
Mikor dicsérted meg utoljára a párodat? „ Ha másért nem, hát a mosolyáért.” – ahogyan Böjte Csaba testvér mondja. Pedig most nem azon kellene gondolkodnod, hogy mikor dicsérted meg, hanem, hogy hányszor az elmúlt 24 órában!
Sokat gondolkodtam erről, sok embert kérdeztem meg és megint ugyanoda jutottam:
Az a fránya önbizalom:) „Nehogy már én adjak másnak, nekem se ad senki, sőt!”
És megint visszakanyarodok arra, hogy nem kaptátok meg gyermekkorban. Tudom, hogy ismétlem magam, de attól még igaz: ha nem kaptad meg gyerekként, akkor egész életed folyamán küzdesz vele!
Kivéve:
Ha ráébredsz, hogy negatív gondolataid és tetteid az önbizalom hiányából fakadnak és változtatsz rajta! Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Ám, ha már felismerted, változtatni is tudsz! Mert te képes vagy rá! És Csak Te vagy képes rá!
Visszatérve:
Minden szülő feladata és célja, hogy gyerkőcének ne kelljen megküzdenie azokkal a démonokkal (önbizalomhiánnyal), mint neki!
Megoldás:
Dicséret! Reális elvárások! Vagyis csak azt várhatod el, amit már megtanítottál neki. És megint dicséret! És megint dicséret… Tudod: „Ha másért nem, hát a mosolyáért.”
Térjünk vissza a mindennapokhoz. Mennyivel szebb lenne a család élete, ha először csak naponta egy dologért megdicsérnénk párunkat, gyerkőcünket! Azután lehet növelni a dózist, mert akkor még jobban hat:)
Próbáljátok ki!
Minden nap, minden héten, 365 napig!
Azután értesítsetek a fejleményekről!
Induljon a dicséret program! Kezdd el Te is és Te is és Te is! Még ma, mert tudom: képesek vagytok rá! Meg tudjátok csinálni!
Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó