Generációk hosszú sora küzd és küzdött az elszakadással, vagyis a felnőtté válással.
Mint a nevében is benne van (szakadás), bizony ez egy fájdalmakkal teli folyamat!
Kivéve!
Ha a szülők részéről megtörténik az elengedés! Vagyis az egészséges felnőtté válás folyamata, ahol felnőtt és felnőtt között, legyen az akárhány éves, nincs rangsor. Nem gondolja úgy az 50-60-70… éves, hogy majd ő mondja meg a 25-35-45… éves gyermekének, hogy mit, hogyan csináljon!
Amikor megkérdeztem egy 3 gyermekes édesanyát, hogy miért viseli el, hogy az anyukája minden cselekedetét bírálja, a válasz az volt:
de hát ő a felnőttebb!
Nem tudtam értelmezni! Mert lehet egy felnőtt idősebb és fiatalabb, világlátottabb vagy tapasztaltabb, de nem felnőttebb!
Nap, mint nap az a feladatom, hogy 1-2-3… gyermekes édesanyákat, néha édesapákat nyugtassak meg, hogy jól csinálják, hogy igenis jó anyák-apák, feleségek-férjek, háziasszonyok, családfenntartók! Mert bármit tesznek, szüleiktől nem kapnak pozitív visszajelzést, csak negatívat. Jó esetben semmilyet.
Minden családnál megkérdezem a szülőktől, hogy mikor mondták az ő szüleik nekik utoljára: szeretlek? Mikor dicsérték és mondták: büszke vagyok rád? Mikor ölelték meg utoljára?
Sajnos még nem volt dolgom olyan 25-45 év közötti felnőttel, édesanyával, édesapával, akiknél elhangzottak volna a biztató, dicsérő mondatok.☹
Nem állítom, hogy nincs ilyen. Hiszen jómagam is rendszeresen használom ezeket a szavakat arra, hogy kifejezzem, és főleg sokszor elmondjam, mennyire szeretem és milyen mérhetetlenül büszke vagyok a fiamra és a párjára.☺ Hiszen őszintén így gondolom, hát akkor miért ne hoznám a tudomásukra, amikor csak tehetem!
Ha kisgyermekes szülőket kérdezek: mit szeretnétek, milyen felnőtt legyen a gyermeketek, a válasz mindig ugyanaz:
Boldog!
Aztán felcseperednek a gyerkőcök és mintha mindent elfelejtenének. Pedig a boldogságában vele kellene örülni, a bánatában mellette kellene lenni. De, nem bírálni! Nem megmondani, hogy mit csináljon másképpen vagy mit ne csináljon. „Csak” mellette kellene állnunk!
Mert boldog felnőtt ekkor lesz a gyermekünk.☺ És vele együtt mi is!
Tehát ne várjuk meg, amíg felnőtté vált gyermekeink kénytelenek lesznek fájdalmak közepette elszakadni tőlünk! Csak mert nem vagyunk képesek elengedni őket.
Tegyük meg mi, hogy elengedjük és teljes jogú felnőttnek tekintve, támogatjuk minden cselekedetükben, döntésükben. Tiszteljük meg őket, hogy ők is tisztelhessenek minket!
Kedves ismerős, ismeretlen Olvasó!
Szakítsd meg Te ezt a sort a családodban és légy az első, aki olyan mértéktelenül szereti a felnőtté vált gyermekét, hogy elengedi!
Ha ezt megteszed, garantálom, hogy olyan közel kerültök egymáshoz, mint a borsó, meg a héja!
Hát ez az igazi szeretet.☺
Ezért gyakoroljátok minél többen és többet!☺
Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó