Kedves Szülők! Kedves Pedagógusok!
Egy hajóban ülünk, ezért együtt kellene eveznünk. Hiszen közös a cél, közös a feladat: egészséges lelkű és fizikumú generáció felnevelése.
Nekem mégis úgy tűnik, hogy több a feszültség, egymásra mutogatás ebben a hajóban, mint annak felvázolása, hogy kinek, mikor, hol kellene segíteni, hogy a hajó zökkenőmentesen tudjon haladni.
Mindenki érzi, sőt hangoztatja is, hogy mit kellene tenni!
A másiknak! És nem magának!
Szülő keresi a hibát a pedagógusban, pedagógus a szülőben, majd mindenki a gyerkőcökben.
Csak önmagukban nem!
Állandóan azt akarja mindenki, hogy a másik változzon meg. Pedig változás csak akkor lesz, ha magadon kezded el.
Hiányolom az igazi párbeszédet a szülők-pedagógusok között. Nem állítom, hogy nincs olyan intézmény, ahol ezt nem tudták már megoldani. Jómagam is részese lehettem ilyen közös gondolkodásnak, ahol a szülői munkaközösség azért hívott el, hogy közvetítsek közöttük és a pedagógusok között. Sajnos azonban ez elég ritka jelenség.
Hangsúlyozom: a cél közös! A hajóban mindenkinek egyformán és egy irányba kellene húzni!
Más ez a generáció, akit most kell felnevelni, oktatni. Őket a technika világa vonzza. A fejlődés útjába nem állhatunk, nem is érdemes. Akkor inkább adaptáljuk a nevelési-oktatási alapértékeinket ehhez a megváltozott helyzethez!
Otthon is és az oktatási intézményekben is.
Hiszen a szeretet, a törődés, a figyelem, a tisztelet, a megbecsülés, a tolerancia… mindig örök értékek maradnak. De ezeket csak akkor tudja használni, ha megtanítottad és főleg megmutattad saját példáddal neki. Ehhez pedig szükség van a szülőre, pedagógusra egyaránt, sőt minél nagyobb egységben vagytok, annál gyorsabban haladtok előre.
Van mit tenni! És sürgősen kell is tenni!
De kinek? Szerintetek?
Legyen végre a gyermek a legfontosabb!
Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó