Főleg ki, vagy kik?
Soha nem volt ennyi beilleszkedési, tanulási, magatartási problémával küzdő gyerkőc, mint most! Szép lassan nőtt a számuk, de a 2016/2017-es tanévben drasztikus volt a növekedés!!!
Ki a felelős? Hol kezdődnek a problémák? És ki tudja majd megoldani?
Súlyos kérdések, súlyos válaszok!
Mert, hogy elrontunk valahol valamit, az biztos. Lásd az eredményt! Nézz be egy általános iskola alsó osztályába, vagy egy óvodai csoportba. Ha csak egy gyerkőc küzdene ilyen problémával, már az is sok lenne! Sajnos azonban ez a szám sokkal magasabb. A rendszer pedig nem készült fel! Erre nem is lehet!!!
De miből adódnak a problémák? Így születtek?
Tisztázzuk végre le. Nem így születnek a gyerkőcök! Ez nem egy genetikai elváltozás, nem egy veleszületett betegség. Ez egy viselkedési probléma. Ami bizony már otthon elkezdődik. Csak erről nincs statisztikai adat.
Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy milyen óriási jelentősége van a gyerkőcök nevelésében a szabályok kialakításának és főleg következetes betartásuknak.
Hol kezdődik ez el? Mindjárt a születés után?
Többségében 1 éves korig nincs is nagy probléma, de onnan, mintha minden kicsúszna a szülők kezéből. Pedig nem kellene!
A varázsszó: KÖVETKEZETESSÉG!
Nincsenek könnyű helyzetben a szülők sem, hiszen jön az első dackorszak és mindenhol azt olvassák, hogy hagyni kell a gyermekek egyéniségét kibontakozni. Így is van, de megfelelő szabályok mellett. Mert érvényesülni kellene az:
„Élni és élni hagyni” elvnek.
Egy gyermeket születésekor be kell illeszteni a család életébe. Jelenleg pedig az történik, hogy teljesen felborul minden addigi rend, rendszer és a kis csöppség irányítja a családot!
Aztán bekerülnek az oktatási rendszerbe és a pedagógusnak nincs sem eszköze, sem ideje arra, hogy a helyes viselkedési normákat, a fegyelmet megtanítsák a gyerkőcöknek. Az ő feladatuk az lenne, hogy a fegyelmet betartatva, fejlesszék a csöppségeket. Sajnos azonban az összes ideje arra megy el, hogy próbáljon fegyelmezni olyan gyerkőcöket, akik nem értik a nem szót, akik hisztiznek, nem fogadnak szót, visszabeszélnek, káromkodnak. Ilyenkor a fejlesztés igen kurtára sikeredik!
A kérdés még mindig ugyanaz:
„Hol rontjuk el?”
Véleményem szerint egy picit mindenhol. Mindenki egymásra mutogat: szülő-pedagógus-társadalom!
Hiszen a társadalmi nyomásnak igen nagy hatása van! Túl sokat és sok helyen olvasni, hallani manapság arról, hogy mennyire legyünk megengedők, hogy egy kis hiszti belefér, hogy ne törjük le a gyerkőcök egyéniségét, hagyjuk érvényesülni akaratukat. Csak az marad ki, hogy bizonyos korlátok között. Mert felnőttként is kibontakoztathatod kreativitásodat a munkádban, de attól még be kell tartanod a szabályokat, időben kell beérned, nem zavarhatod a munkáddal a társaidat, stb…
Én a megoldást keresem!
Van egy kialakult helyzet és ezen sürgősen változtatni kell! Ebben mindenki egyetért.
A változás elkezdésére a legtöbb esélyt jelenleg a családban látom.
Ez jó hír!
Nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek, nem mástól kell várni a megoldást, hanem mi lehetünk azok, akik a változásra, változtatásra képesek!
Nem jó ez a sok ilyen-olyan címkével ellátott gyerkőc sem szülőnek, sem ovinak, sem iskolának, sem a társadalomnak.
Ami a legfontosabb: nem jó ez a gyerkőcöknek sem!
Kedves Szülők! Kedves Pedagógusok! Kedves Társadalom!
Egymásra mutogatás helyett, nem dolgozhatnánk végre együtt, ahol minden gyerkőcöt megilletnek az Őt érintő jogok, de a kötelességek is, azonos mértékben és azonos súllyal?
Mert számomra a Gyerkőcök a legfontosabbak!
Nektek is?
Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó