Ehelyett sajnos az esetek döntő többségében a büntető nevelést használják a pedagógusok.
Csak egy kérdés:
Hányszor hallod egy hét alatt, amikor a gyerkőcért mész, hogy megdicsérték és hányszor, hogy panaszkodnak rá?
Én már javasoltam szülőknek, hogy reggel, amikor beviszik az oviba, panaszkodjanak, hogy a gyerek nem ette meg a brokkolit vacsorára!
Mert mit tud kezdeni ezzel az információval az óvónő? Semmit!
És mit tud kezdeni azzal az infóval a szülő, hogy Pistike nem akart elaludni, enni, játszani?
Semmit! Oldja meg a pedagógus, mint ahogyan a szülőnek kell megoldani, ha otthon valami probléma adódik a gyerkőccel!
Mert kisebb ügyes-bajos esetek előfordulnak! A gyerkőcöt éri valami inger, esetleg rossz inger és reagál. Ha úgy érezzük nem helyes, ahogyan reagál, keressük meg a kiváltó okot! Azt szüntessük meg! Közben pedig tanítsuk meg a helyes reakciókra.
Ne felejtsük! Mindenkinek lehet rossz napja, gyerkőcnek, szülőnek, pedagógusnak!
Ám van egy óriási különbség:
A pedagógus, a szülő már felnőtt! Tudnia kell kordában tartania érzelmeit! A gyerkőcöknek pedig meg kell tanítani!
Számomra mindig elgondolkodtató, ha egy pedagógus nem képes úrrá lenni az érzelmein, hogyan tanítaná meg a rábízott gyerkőcöknek, hogyan mutat példát a szülőknek?
Pedig minden szülő úgy kezdi az óvodát, iskolát, hogy felnéz a pedagógusra. Egy darabig! Feltétel nélküli bizalommal! Támogatást, segítséget vár tőlük!
Ne felejtsük el!
A gyerkőc ébren töltött idejének 2/3-át a pedagógussal tölti. Megvan a lehetősége, hogy a gyerkőc személyiségének formálásában döntő szerepe legyen! Hiszem, ha a jutalmazó nevelést részesítenék előnyben, élni lehetne ezzel a lehetőséggel.
Viszont vallom: „Ha tiltva nevelsz, hazugságra szoktatsz!”
Derűs, barátságos, szeretettel teli légkörben a legenyhébb büntetési forma (pl. egy szomorú arc) is erőteljesen tud hatni.
Óriási lehetőség van minden pedagógus kezében, kérem szépen, éljen vele:)
Szeretettel teli napokat Gyerkőcnek, Szülőnek, Pedagógusnak:
Gyerkőcökkel Suttogó