Mire a gyerkőcök felnőnek és állásinterjúra mennek, családot alapítanak, teljesen elfelejtik, hogy milyen fontos a kommunikáció és elfelejtik, hogy hogyan is kell!
Rászántam egy kis időt és megfigyeltem családokat az utcán séta közben, vásárláskor, játszótéren, stb.
Megdöbbentő volt számomra, hogy kb. 10 éves korig a gyerkőc beszél, csak beszél a szülőhöz, minél kisebb annál többet kérdez, de tisztelet a kivételnek / max. 10 % /, választ, feleletet nem kap. S ahogy egyre idősebbek lesznek, már nem kérdeznek, már nem beszélnek. Csendben mennek a szülőkkel. Ugyanezen gyerkőcök, ha fogékony környezetbe kerülnek, újra megnyílnak!
Gondoltam, megkérdezek pár szülőt, hogy miért nem beszél, felel a csemetéjének. A többség válasza az volt: „Mert ciki, hogy én sem tudom mindig a választ!”
2019 van. Természetes, hogy ilyen információ áradatú világban nem tudhatunk mindent. Nem is kell! Elég a gyerkőcünknek annyit mondani, hogy jó kérdés, nézzünk utána együtt. Tele vagyunk információ szerzésre hasznos eszközzel: okostelefon, tablet stb. Nézzünk utána közösen. Általában két kattintás! Hiszen nem az a szégyen, ha nem tudunk valamit, hanem ha nem valljuk be!
A gyerkőc szemében sem leszünk kevesebbek, ha őszinték vagyunk velük és bevalljuk, hogy mi sem tudhatunk mindent, nem vagyunk mindenhatók! Sőt! Ezzel is sokat segítjük helyes önértékelésük kialakítását. Talán ez sem hiányozhatna felnőttként! Ugye, kedves Szülők?
Régóta forszírozom az igazságot, hogy a pedagógusok többsége teljesen leszokatja a diákokat a kérdezésről, a beszédről. A gyerek saját véleményének megformálásáról, közléséről már nem is beszélek, hiszen az teljesen eltűnt! Nagy hiba, nagy probléma!
Példaként egy megtörtént eset az egyik anyukától, sajnos nem egyedi!
Általános iskola 4. osztály, környezetismeret dolgozat. A gyerkőc 3-as osztályzatot kap rá. Szülő látja, hogy minden válasza jó, ezért megkérdezi tanítót, aki így reagál:
„Ugyan helyes volt minden válasz, de nem az írta le, amit én diktáltam az órán.”
A „beste kölke” mert gondolkodni!
Összegezve!
Gondolkodjunk el mi felnőttek, szülők-pedagógusok egyaránt, miért nem tud és nem is akar már egy egész generáció helyesen kommunikálni? Hogyan fogják majd ők kommunikációra nevelni saját gyerkőcüket?
Kedves Szülők!
Válaszoljunk, ha tudunk, keressük meg, ha épp nem tudjuk, de beszélgessünk minél többet csemetéinkkel. Ha ügyesek vagyunk, – és azok vagyunk- mi is sokat tanulhatunk belőle!
Kedves Pedagógusok!
Ne diktáljuk végig az órát! Az ismeret ott van a tankönyvekben. Az óra hadd legyen végre a kommunikációé, a kreatív gondolkodásé!
Fárasztó? Nehéz? Újszerű? Igen, de ez a dolgunk, a felelősségünk és egyben a lehetőségünk!
Éljünk vele helyesen! Megéri! 🙂
Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó