Beszéljünk tehát egy nagyon fontos kifejezésről, az érzelmi intelligenciáról, azaz az EQ-ról!
Van egy jó és egy még jobb hírem:
A jó hír, hogy az EQ (érzelmi intelligencia) FEJLESZTHETŐ és nem keverjük össze az IQ-val, ami viszont nem!
Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a magas érzelmi intelligenciával (EQ) rendelkezőknek nagyobb az esélyük, hogy az életük során magasra ívelő pályát fussanak be.
Ezt is fontosnak tartom a felnőtté válás folyamatában, de talán még fontosabbnak, hogy egészséges, fejlett érzelmi intelligenciával könnyebb a gyerkőcök beilleszkedése az óvodai, iskolai közösségekbe.
A még jobb hírem pedig, hogy:
Az érzelmi intelligenciánkat nem örököljük, hanem tanuljuk környezetünktől!
Szülőktől, nagyszülőktől, a minket körülvevő világtól. Tehát rajtunk múlik, hogy milyen EQ-val fog gyerkőcünk rendelkezni. Ezzel is további esélyt adunk, hogy sikeres, boldog felnőtté váljon. Minden szülő legfőbb álma, célja ez!
Soha ne feledjük, hogy minden viselkedés, amit gyerkőcünk produkál, egy reakció, egy érzelmi megnyilvánulás. Válasz valamire!
De! Mit tehetünk, hogy helyesen tudja kifejezni az érzelmeit?
Előtte meg kell válaszolni a következő kérdést:
Miért tombol, üt, csíp, rúg, harap?
Mert dühös és nem tudja szavakba önteni az érzelmeit. Csak azt érzi, hogy tehetetlen.
Ismerjük mindannyian a tehetetlen düh fogalmát, ugye? Mindenki tegye szívére a kezét és úgy mondja, hogy ő mindig meg tudja fogalmazni, szavakba tudja önteni, hogy mit érez! Akkor ne várd el a gyerkőctől sem, amíg nem tanulta meg! Mert amit nem tanultunk meg, azt alkalmazni sem tudjuk!
Hangsúlyozom, hogy ez egy tanulható és tanítható viselkedési forma! Nem örökletes! Örüljünk és változtassunk:)
Ha kell, magunkon is!
De mit is jelent az, hogy megtanítani a helyes érzelmi reakciókat?
Soha ne fejtsd el: eredményt példamutatással lehet gyermekeknél a legjobban elérni! Az üljünk le és beszéljük meg is része a folyamatnak. De csak része! Kisebb a hatásfoka, mint a példa, amit tőlünk és az őt körülvevő környezetétől lát.
Fogalmazd meg és mondd ki az érzéseidet a gyerkőc előtt: „mérges vagyok magamra, mert elfelejtettem feladni a levelet, pedig fontos volt”. Nem baj, ha ilyenkor dühös vagy magadra és gyerkőcöd is látja.
A lényeg, hogy mutasd meg a megoldást is: „Ezentúl, ha valami ilyen fontos, akkor a kulcsaim mellé teszem, és nem felejtem el. Holnap pedig az első feladatom a levél feladása lesz!”
Természetesen jogunk van dühösnek lenni, főleg ha gyerkőcünk tesz valami olyat, melyet nem helyeslünk!
De! És itt a titok:
Úgy tegyétek, hogy soha, de soha ne szégyenítsétek meg, ne alázzátok meg!
Ne használjátok például a: „szégyelld magad” kifejezést!
Ezzel csak fokozzátok a gyerkőc ellenállását, romboljátok alakuló félben lévő önbizalmát. Legyetek velük empatikusak és ne várjatok el tőlük olyat, melyre még nem tanítottátok meg!
Ezt a szemléletet, gondolkodásmódot nem lehet egyik napról a másikra sem elsajátítani, sem bevezetni.
Sok gyakorlást és még több türelmet igényel. Tőletek is, környezettől is!
Ne felejtsétek: a gyerkőc sem egy gombnyomásra fog megváltozni, ahogyan ti sem:)
Tanuljátok közösen ha kell, mert képesek vagytok rá!
Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó