“Kütyük” használatának káros hatásai kisgyermekkorban – A DIGITÁLIS AUTIZMUS!

Egyre több tanulmány mutatja ki, hogy összefüggés van a kisgyermekkori (0-5 éves kor) túlzott elektronikaieszköz-használat és bizonyos fejlődési zavarok között. Már meghatároztak egy új kifejezést is: a virtuális autizmust! Ennek a legfőbb kiváltó oka a túlzásba vitt televízió-, mobiltelefon- és tablethasználat. Az autizmussal diagnosztizált 2-3 éves gyerekek 90%-ának esetében a betegség legfőbb kiváltó oka a […]

Rendkívüli Pedagógusnap!

Ez a pedagógusnap más, mint az eddigiek! 2020. március 15.-e után minden megváltozott, a szülőknek egyik napról a másikra kellett pedagógussá válniuk.  Így ezen a hétvégén nemcsak a gyakorló tanítókat, tanárokat, óvónőket köszöntjük, hanem minden olyan szülőt, aki végigcsinálta az elmúlt 3 hónap távoktatását a gyermekeivel. Sokat küzdöttetek kedves szülők, sokat vívódtatok, hogy jól csináljátok-e. […]

Vigyázzunk egymásra!

Az elmúlt egy hónapban ezt a mondatot számtalanszor mondtuk egymásnak és próbáltuk is betartani. Ténylegesen a legszükségesebbre szűkítettük a másokkal való találkozásokat. Dicséret érte mindenkinek!  Legfőképpen pedig a gyerkőcöknek, tiniknek! Példamutató az ő viselkedésük! Viszont nem szabad elfelejteni, hogy az emberek társas lények. Az elhúzódó karantén és az elszigetelődés szorongást, depressziót okozhat! Főleg a gyermekeknél, de […]

A szülő nem pedagógus!

Márk 7.o. (testvére 4.o.) Már 7 jegye van, mióta távoktatás folyik otthon. 2 rajzból, 2 énekből, 2 testnevelésből, 1 történelemből! Anna. 3.o. Kitűnő tanuló (testvérei 1.o. iskolás, és 4 éves óvodás) Matematikából kaptak Krétán keresztül egy felmérést a már otthon tanult anyagból, melyre 40 percet kaptak, és délután fel kellett tölteni a tanító néni részére. […]

Távoktatás szülői szemmel!

Nem kis kihívás elé néznek most a családok, a szülők és a gyermekek. Sok feladat hárul a pedagógusokra, de még több a szülőkre. Nem az a fő kérdés, hogy milyen módon, eszközön fog eljutni a tananyag a diákokhoz, hanem az: Hogyan veszem rá a gyerkőcöt, hogy üljön ott és kísérje figyelemmel, sajátítsa el az adott […]

Mit tennél, ha…

Óvodai csoport, 28 gyerkőc.  Noel dobálja a játékokat, meghúzza Zsófi haját, belerúg Zazába, majd megharapja az óvónénit, aki éppen próbálja fegyelmezni! Iskola, 1. osztály, 27 gyerkőc, matematika óra. Tamara nem hajlandó kinyitni a füzetét, rugdalja az előtte ülő padját, majd előveszi a csokiját és elindul az udvarra.  A tanító néni kéri szépen, majd erélyesebben is, […]

Igaz történet!

Tomi (nevezzük Tominak) 32 éves, férj és egy tündéri, egy éves gyermek édesapja. Pici kora óta ismerem, sokat találkoztunk, amikor még gyerkőc, majd kamasz, tini lett.  Az utóbbi bő 10 évben viszont alig hallottam róla valamit. Egészen idén novemberig, ahol azért keresett meg, hogy biztosan ismerek olyan családot, családokat, szervezetet, ahol elkél a segítség. Hosszan […]

Döbbenet!

Időpont: 2019. december 6.  (Mikulás napja). Helyszín: Győr, az egyik körzeti óvoda. Peti 4,5 éves, csintalan fiúcska, de tele szeretettel! Óvodai ünnepség, érkezik a Mikulás! Minden gyerkőc izgatottan várja, hiszen hetek óta készülnek énekekkel, versecskékkel. Meg is érkezik, minden csöppség csendben figyeli, ahogyan előveszi a kis csomagocskákat a zsákjából és egyesével kiossza mindenkinek.  Azaz, csak […]

Önbizalom!

Hogyan neveljünk a gyerkőcből, önbizalommal teli, magabiztos felnőttet? Ahhoz, hogy ezzel a nagyon fontos és lényeges kérdéssel foglalkozni tudjunk, az első feltétel az, hogy magunk is azok legyünk: vagyis magabiztos, önbizalommal teli felnőttek! A határozott önbizalom és magabiztosság eléréséhez, ill. szinten tartásához, nagyon fontosnak tartom az alábbi 8 szabály tudatosítását és betartását, amit csak úgy […]

Túlkoros 8. osztályosok és 20-21 éves érettségizők!

A késői iskolakezdés elhallgatott következményei! Beszéljünk erről is, amikor a “maradjon még egy évet oviban, hadd legyen még gyerek!” – elhangzik. Mert nagyon komoly problémákkal szembesülnek utólag az iskolát későn kezdő gyerkőcök! Brigi 17,5 éves, 9. osztályos. Egy éve komoly kapcsolata van. Szülei tanácstalanok, mert nem tudják, hogyan értessék meg Brigivel, fontosabb a tanulás, a […]

“Szeretet határok nélkül” – Jótékonysági előadás

Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Gyerkőcökkel Suttogó karácsony előtti, jótékonysági előadását. A szeretet minden évben központi témája az eseménynek, idén a határokat elemezzük ki részletesebben és választ keresünk a szülők által legtöbbször feltett kérdésre: “Hol rontjuk el?” Az előadás – mint minden évben – ingyenes, csupán előzetes regisztráció szükséges, amit a következő e-mail címen […]

Magatartászavar!

1. Édesapa, 190 cm, 100 kg, izmos, sportos. Fia, 3,5 éves, kékszemű, cuki mosollyal. Némi fegyelmezési problémával kerestek meg. Beszélgetünk a szülőkkel, amikor a gyerkőc elkezd kiabálni, majd tombolni, hogy Ő most, azonnal tv-t akar nézni. A szülők mondják Neki, hogy most nem, mert beszélgetünk. Erre a gyerkőc elkezdi ütni, rúgni, csípni az édesapját, közben […]

Nem rajzol a gyerkőc!

Amíg nem válik óvodáskorúvá a gyermeked, addig ez a mondat nem jelent semmit. Ám utána… Sok fejtörést okoznak vele minden szülőnek. Vagyis problémát csinálunk belőle! Pedig nem minden gyerkőc szeret és tud rajzolni! Ha pedig nincs benne sikerélménye, valószínű, hogy nem szívesen csinálja. De miért is tartja olyan fontosnak az óvoda, az iskola, sőt az […]

Bence!

5 éves és 2 hónapos. 23 kg, 118 cm magas. Életvidám, okos fiú. Tökéletes kiejtéssel, bővített mondatokban fejezi ki magát. Hibátlan a ceruzafogása, szépen és tisztán rajzol, rendszeresen old meg iskola-előkészítő feladatlapokat. Napi szinten kéri, hogy “tanulhasson”. 50 percig foglalta el magát színezéssel, rajzolással, feladatlapokkal, amíg mi felnőttek beszélgettünk. Ismeri a térirányokat, saját testét, széleskörű […]

A hűség!

Volt szerencsém megismerni egy munkában megőszült, de lelkében fiatal nagypapát! Sok szépet és jót hallottam Tőle. Több, mint 50 évet élt feleségével szeretetben, hűségben, barátságban! Nem állította, hogy nem voltak hullámhegyek és völgyek, hogy nem esett néha, sőt időnként többször is kísértésbe! De! Azt mondta, hogy Ő ígéretet tett, s azt be is tartja! Mert! […]

Értékrend!

Higgyétek el, mindenkinek van! Annak is, aki nem is tud róla. 🙂 Legfeljebb nem érted! Hiszen ritkán beszélünk róla, sőt, úgy látom, hogy egyre inkább tabu ez bizonyos körökben. Pedig értékrend nélkül nem élhetünk, nem alkothatunk közösségeket, nem alapíthatunk tartós kapcsolatokat, de legfőképpen nem nevelhetünk, nem tudunk gyermeket nevelni! Az értékrend az ember leglényegesebb jellemzője! […]

Mit jelent nekem 2017?

A munkában sok-sok kihívást, örömteli arcokat, boldog szülőket, “megjavult” gyerkőcöket. 🙂 De legfőképpen: gyermekeikért a végsőkig küzdő Szülőket! Sírtunk sokat, kacagtunk még többet, konstatáltuk a hibáinkat és minden porcikánkkal küzdöttünk a kijavításán. Izgultunk, megnyugodtunk, majd újra izgultunk, hogy jól csináljuk-e? Jól csináljátok! Lehet, hogy néha elbizonytalanodtok, “néha” kétségeitek vannak, de mertek kérdezni és segítséget kérni. […]

Jótékonysági előadás!

Immár 2. alkalommal – hagyományteremtő céllal – kerül megrendezésre a Gyerkőcökkel Suttogó Karácsonyi Jótékonysági Előadás! 😊 Idén a Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány-nak segítünk, hogy egy új ultrahangkészülékkel még hatékonyabban küzdhessenek gyermekeink egészségéért! Az előadás ingyenes, csak regisztrálni kell: regisztracio@gyerkocokkelsuttogo.hu Időpont: 2017. december 17. – 17:00 óra Helyszín: ETO Park Hotel, Győr

Meddig higgyünk a Mikulásban?

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de bizonyos fokig én még mindig hiszek benne! Hiszek benne, ahogyan az emberi jóságban is! De, főleg a csodákban. 😊 A csodákban, amik bennünk vannak, belőlünk fakadnak. Jó hinni, hogy létezik valaki, aki az én csizmácskámba is fog csempészni egy kis finomságot, de főleg szeretetet! Örömmel tölti el a […]

Őszintén, nyíltan a szexuális visszaélésekről, molesztálásokról, zaklatásokról!

Szörnyűség! Minden szülő rémálma, ám sajnos nagyon is létező dolog és sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Bármelyik gyerekkel megtörténhet, függetlenül nemétől, korától, családi hátterétől, vallásától. Az elkövető sokszor a gyermek által is ismert, szeretett személy, és nem feltétlenül mindig felnőtt.  Készültek ugyan statisztikai adatok, – amelyek elsőre számomra is hihetetlennek tűntek -, de ezeken felül még […]

Oktatási rendszerünk hibakereső funkcióban működik!

Sajnos nem új keletű a probléma, hiszen ez már generációk óta így zajlik. Természetesen ez nem csak az iskolai oktatásra vonatkozik, ez a szemlélet áthatja már az óvodát, de még a bölcsődét is! Nem csoda! Így nőttek fel a generációk, ebben a szellemben és amíg ezen nem változtatunk, amíg valaki azt nem mondja, hogy állj […]

Mert Anya csak egy van!

Ezért adott, hogy mindenért az Anya a felelős! Óriási teher ez nekünk! De, akár tetszik, akár nem, így igaz! Ám lássuk meg ebben is a pozitívumot: Akárhány éves a gyermekünk, akármi is történt eddig, mi Édesanyák, mindig képesek vagyunk változtatni, változást, pozitív fejlődést előidézni az életükben! Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy egyre több Édesanya fordul, komolyan […]

Nyaral a család!

  Az év egyik legveszélyesebb időszaka, ennél már csak a karácsony idegtépőbb, de arról még ráérünk beszélni. 🙂 Úgy gondoljuk és ösztönösen arra vágyunk, hogy a nyaralás a felhőtlen kikapcsolódás, pihenés, örömszerzés időszaka legyen. Erre emlékszünk tavalyról vagy régebbi nyaralásokról, mert a távolság és a boldog pillanatokat megörökítő képek ezt mutatják. Természetesen lehet, sőt kell […]

A bizonyítvány!

Megint egy kényes témát választottam, hiszen több tízezer diákot, családot érint. Vannak szülők, akik nagyon büszkék rá (őket látjuk a facebook-on), s vannak, akiknek szomorúságot, rosszkedvet hozott a bizonyítvány kiosztása. Lehet, hogy a szülő éppen azért csalódott, mert becsúszott a bizibe egy 4-es is. Vagy 3-as helyett 4-est szeretett volna bizonyos tárgyból. Sajnos a szülők […]

Gyermeknapra!

Szívből kívánok mindenkinek önfeledt, vidám, közösen eltöltött, kellemes hétvégét! 🙂 Kedves Szülők! Évente egyszer ti is próbáljatok újra gyerekek lenni. 🙂 Tudjátok, az a tiszta szívű, mindig mosolygós, mindenben csak a jót látó gyerkőc, aki valaha voltál! Éld át újra, ha csak pár órára is ezt a csodálatos érzést! Hiszen a mindennapokban igyekszik mindenki megadni a […]

A hiszti!

Minden szülő rémálma. Miért alakul ki és miért történik? Mit szeretne a gyermekem? Ki, vagy mi bántja? Mit csináltam rosszul? És még millió kérdés, ami ilyenkor felmerül bennünk. Arról már nem is beszélve, hogy ilyenkor többet nézünk körbe, hogy ki látja és mit gondolhat, mint a saját gyerkőcünkre! A hiszti egy reakció! Mi felnőttek általában […]

Kellett nekünk az emancipáció?

Nincs kicsit túl sok teher a nők vállán? Hiszen mit várnak el egy nőtől? Hogy kedves, mindig mosolygós, érzékeny, ám határozott, magabiztos legyen! És mi a feladata itt a XXl. században? – Legyen teljes értékű dolgozó ember! – Legyen teljes értékű anya, napi 24 órában! – Legyen teljes értékű háziasszony, ápolja az otthon melegét! – […]

Húsvét gyermekszemmel!

Megkérdeztem egy 8 éves kislányt, mit szeret a húsvétban? Azt felelte: „A legjobb, hogy nem kell iskolába menni, és képzeld az anyukámnak sem kell dolgozni menni! Egész nap együtt lehetünk!” Gondolkodhatunk különböző ajándék ötleteken és biztosan nagyszerű meglepiket kapnak a gyerkőcök.😊 Ám ne felejtsétek, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhattok, az időtök és a türelmetek. […]

Iskolakezdés, de hány évesen?

Óriási szülői dilemma! A napokban rengeteg levelet kaptam Tőletek a témában. Sokan vagytok bizonytalanok, de nem azért, mert némi problémát, hiányosságot láttok a gyerkőcöknél, hanem azért, mert az elmúlt 15-17 évben valami félrecsúszott! Mielőtt boncolgatnánk a témát, íme egy levél a sok közül, egy család dilemmájáról: „Kedves Marianna! Segítségedet szeretném kérni! Kislányom nyáron tölti be […]

A TISZTELET!

A kifejezés kapcsán annyi, de annyi kérdés merült fel bennem: -Velünk született képesség? -Tanulható? -Tanítható? -Meg kell követelni? -Ki kell érdemelni? Megannyi kérdés és számtalan válasz… Ami biztos, hogy olyan tulajdonságról van szó, amelyre nagyon sok felnőtt, szülő, pedagógus vágyik. De kit és miért érdemes tisztelni? Hiszen a tisztelet egy érdem, vagyis ki kell érdemelni. […]

INTEGRÁCIÓ! Minek és főleg Kinek az árán?

Tisztázzuk le az elején: Én nem valami ellen, hanem valakiért emelem fel a hangom! A többségért! Azokért, akiknek nap, mint nap el kell szenvedni egy beilleszkedési problémával küzdő társuk öntörvényű viselkedését. Nem jó ez senkinek, de nem meri vagy nem tudja senki felemelni a hangját. Pedig muszáj! Nem szenvedhet 20-25 gyerkőc azért, mert az osztályába, […]

Hol rontjuk el?

Főleg ki, vagy kik? Soha nem volt ennyi beilleszkedési, tanulási, magatartási problémával küzdő gyerkőc, mint most! Szép lassan nőtt a számuk, de a 2016/2017-es tanévben drasztikus volt a növekedés!!!   Ki a felelős? Hol kezdődnek a problémák? És ki tudja majd megoldani? Súlyos kérdések, súlyos válaszok! Mert, hogy elrontunk valahol valamit, az biztos. Lásd az […]

Viszlát 2016! Üdv 2017!

Egy fantasztikus év áll mögöttünk! Na nem azért, mert nem volt benne küzdelem, harc, néha megtorpanás, hanem azért, mert mindig felálltunk és újult erővel folytattuk. Mert nem adtuk fel! Sem Ti, kedves Szülők, sem a Gyerkőcök, sem én. ☺ Igen, néha könnyebben, néha picit több türelemmel, de mindenhol elértük a célt! Köszönöm, hogy részese lehettem […]

Karácsonyi üzenetem!

A legszebb és legszentebb ünnep! Szívem szerint minden hónapban lenne karácsony:) Na, nem a stresszel teli időszak miatt, hogy minden legyen tökéletes. Hanem azért, mert az odavezető út, az advent mindig olyan csodálatos, „csodavárós”. Imádom ezt az időszakot:) A karácsony örömében az a szép, hogy nem látod, hanem hiszed:) Hogy hogyan éled meg mindezt, csak […]

Köszönet!

Egy fantasztikus előadáson vagyunk túl, ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy hálámat és köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik segítettek, hogy egy ilyen nagyszerű esemény létrejöhessen. Először is szeretném megköszönni annak a közel 200 embernek, akik megtiszteltek bizalmukkal és eljöttek meghallgatni az előadásomat. Remélem, mindenki jó érzéssel állhatott fel és választ kaphatott sok kérdésre. Köszönetemet fejezem […]

Hálám jeléül!

Szeretném méltó módon megköszönni, hogy itt vagytok velem, hogy like-okkal, hozzászólásokkal, üzenetekkel, megkeresésekkel segítitek küldetésemet, hogy minden családban harmonikussá válhasson a gyermek-szülő kapcsolat. Hálám jeléül és sokatok kérésének eleget téve tartok Győrben, egy impozáns környezetben, az Eto Park Hotelben ingyenes előadást, melynek mottója: A szeretet erejével! Beszélgetünk a nevelésről, a szülő-gyermek viszonyról és arról, hogy mindezt hogyan […]

A következetesség!

Amíg nem voltál szülő, azt hitted, hogy ez a világ legegyszerűbb feladata! Mindjárt ki is pipáltad, hiszen Te ezt biztosan meg tudod csinálni. ☺ Aztán szülő lettél és rájöttél, hogy ez nem olyan egyszerű, mint gondoltad, mint ahogyan elméletben kidolgoztad! Pedig elárulom: A szülői lét legnagyobb kihívása, a KÖVETKEZETESSÉG! Sok szülő attól fél, ha ő […]

Mire vagy képes a gyermekedért?

Az életemet adnám! Bármelyik szervemet feláldoznám! Mindenemet odaadnám! Ez nagyon szép és nemes, de ezt a legritkább esetben kell megtenned. Én inkább azt kérdezem meg: Mire vagy képes nap, mint nap? Mit teszel meg újra és újra 5-10-20… évig? Add az idődet, a türelmedet, a kitartásodat! A megértésedet, a szeretetedet akkor is, amikor fáradt vagy, […]

A gyermek a szülő tünete!

Sokszor halljátok tőlem ezt a sokat sejtető mondatot.☺ Sőt, időnként már hallom tőletek is, hogy idézitek.☺ De! Mit is jelent valójában? Igen, ha valami nem tetszik a gyerkőcöd viselkedésében, nézz magadba és megtalálod a választ. Bár tudom, hogy nem egyszerű magunkba nézni, sőt megkockáztatom, segítség nélkül nem is megy! Miért? Mert nehéz elviselni, amit tapasztalsz, […]

Előadás!

Sziasztok! Szeptemberrel elérkeztünk az előadások “szezonjához”.  16-án a felvidéki Ekelen várok mindenkit sok-sok szeretettel, ahol többek között az iskolaérettségről, óvodai beszoktatásról és általánosságban a szülői “létről” is lesz szó. Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó

Sulira fel!

Kedves Szülők! Nekünk, Édesanyáknak, Édesapáknak, az év nem január 1-jén kezdődik, hanem szeptember 1-jén. Új év, új esélyek, új kezdet. 🙂 Hiszem és tudom, hogy ez egy szuper év lesz! Fantasztikus gyerkőcökkel, segítőkész szülőkkel, nagyszerű lehetőségekkel, amelyeket észreveszünk és élünk is vele. 🙂 Jobban figyelünk a gyerkőceink adta jelekre -melyek folyamatosan jelen vannak az életünkben-, […]

Az elszakadás!

Generációk hosszú sora küzd és küzdött az elszakadással, vagyis a felnőtté válással. Mint a nevében is benne van (szakadás), bizony ez egy fájdalmakkal teli folyamat! Kivéve! Ha a szülők részéről megtörténik az elengedés! Vagyis az egészséges felnőtté válás folyamata, ahol felnőtt és felnőtt között, legyen az akárhány éves, nincs rangsor. Nem gondolja úgy az 50-60-70… […]

Mit kezdjünk a nyári szünettel?

Végre itt van! Nagyon várta már gyerkőc-szülő egyaránt. Nem kell tanulni, nincs szoros időbeosztás, csak szabadság, szabadság és még több szabadság:) És itt jön a kérdés! Mi a legmegfelelőbb? Ha telerakom programokkal gyerkőcöm minden napját, óráját? Vagy hagyjam, hogy lazítson, unatkozzon? Természetesen, mint minden másban, itt sem szeretem a szélsőségeket. Legyen mindenből, programokból, lazításból, tán […]

Ballagnak a 8. osztályos, valaha volt gyerkőcök!

A gyermekek fejlődésében léteznek úgynevezett kritikus időszakok, amikor nagyobb változással kell szembenéznie szülőnek-gyermeknek egyaránt. Az egyik ilyen meghatározó pont, amikor csemeténk befejezi az általános iskolát, átlép a pubertás korba. Viharos időszak következik kedves Szülők! Már nem gyerek, de még nem felnőtt. Nehéz lesz elfogadni, hogy fontosabb lesz gyermekünknek a közösség véleménye, mint a mienk. Ha ügyesek […]

Pedagógusnapra!

Egy igazi pedagógus, igaz története! Megtörtént esetet írok le, melynél jelen voltam. 1999. Épp a középiskola igazgatónőjével találkoztam, hogy magántanítványom vizsgatételeit megbeszéljük, amikor hozzánk lép egy tanárnő: „Igazgatónő, fel kell hívni XY szüleit, mert ma sem jött iskolába. Ez ebben a hónapban már a 3. eset.” Igazgatónő csendes, kedves, de határozott hangon a következőt válaszolta: „Nem, […]

Óvodai ballagás margójára

Kedves Szülők! A gyerkőcök öregszenek! Ezt először akkor érezzük, amikor az óvoda udvarán állunk és nézzük, hallgatjuk, ahogy elbúcsúznak, elballagnak gyermekeink. Minden megváltozik! És valóban minden megváltozik. Alakja, jelleme, kitartása, beszéde… Többé már nem kisbaba, akit babusgatni, öltöztetni, etetni kell. Ő már iskolás lesz, akit biztatni, állandóan növekvő kíváncsiságát kielégíteni kell. Tudom, nehéz elfogadni a […]

Anyák napi üzenet!

Kedves Édesanyák! Mit is kívánhatnék így május első vasárnapjára az Édesanyáknak, amit gyermekeik ne mondanának el szóban, tettekben? Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy megosztom Veletek, én mire vagyok a legbüszkébb, mint édesanya: Életem legnagyobb eredményének tartom a Fiam és Édesapja közötti összhangot! Akik keresik egymás társaságát. Kikérik a másik véleményét. Számítanak egymás tanácsaira. Bármilyen […]

Kedves Szülők! Kedves Érettségizők!

A mindennapi életemben ugyan nem a 18-20 évesekkel foglalkozom, de az elmúlt több mint 25 évben számtalan Gyerkőc tehetségét gondoztam, akiknek most zajlik életük legnagyobb kihívása, az érettségi. Bátran állíthatom, hogy nekik most és talán még sok-sok év távlatából is ez lesz a legnehezebb feladat! Ne felejtsük el, hogy a Szülőknek is mérföldkő ez. Ezt […]

Mi legyen a többiekkel?

Ez a nagy kérdés! Sokat, sok helyen foglalkozunk azzal, ha magatartásbéli, beilleszkedési, esetleg tanulási problémával küzdő gyerkőccel találkozunk. Mit kell vele/érte tenni, hogyan kell kezelni, fejleszteni? Helyén való a felvetés, hiszen a problémát meg kell oldani. De! Mi van a többiekkel? Hogyan élik meg? Hogyan reagálnak a mi viselkedésünkre, problémamegoldásunkra? Velük ki foglalkozik? Szeretem a […]

Egység nélkül nem megy!

Kedves Szülők! Kedves Pedagógusok! Egy hajóban ülünk, ezért együtt kellene eveznünk. Hiszen közös a cél, közös a feladat: egészséges lelkű és fizikumú generáció felnevelése. Nekem mégis úgy tűnik, hogy több a feszültség, egymásra mutogatás ebben a hajóban, mint annak felvázolása, hogy kinek, mikor, hol kellene segíteni, hogy a hajó zökkenőmentesen tudjon haladni. Mindenki érzi, sőt […]

A liberális nevelés megbukott!

Ez tény! Minden szakember egyetért ezzel, bár nem kell szaktudás ahhoz, hogy mi is lássuk a boltban, az utcán, az oviban, iskolában, hogy egyre több a „hisztis” gyerkőc. Miért? Mert, ha egy gyerkőc életében nincsenek szabályok, nincs rendszer és főleg következetesség, akkor jön a „hiszti”! Éppen nem azt a zoknit akarja felvenni, nem abból a […]

Mikor iskolaérett egy gyerkőc?

Ki és mi alapján dönti el? A kérdésem költői, mert a válasz: jelenleg az óvónő. Bár nem értem az oktatási rendszer következetlenségét és nem is értek egyet ezzel. Hiszen nézzük csak végig. Ki dönti el, hogy melyik középiskolába mehetsz tovább tanulni? A középiskola. Ott kell megírnod a központilag kiadott egységes írásbeli felvételit, melyet a középiskolai […]

Az a bizonyos félévi értesítő!

Az első, amit muszáj leszögezni, ez nem bizonyítvány! Ezért kezeljük is helyén a dolgot. Ha ismerjük gyermekünket és mellette voltunk, segítettük, meghallgattuk az elmúlt fél év során, akkor senkit nem fog meglepetésként érni a tartalma. Egy optimális világban! Ott, ahol az értesítőnek egy értékelésnek kellene lennie, mely megmutatja, hogy a gyerkőc miben jó és mennyire […]

Új év, új esélyek, tiszta lap!

Szilveszter tájékán picit mindenki számot vet az eltelt esztendővel. Hajlamosak vagyunk ilyenkor csak arra koncentrálni, hogy mi nem sikerült. Pedig a számvetés lényege, hogy jót, s kevésbé jót egyaránt értékeljük. Mindegyiket a megfelelő súllyal. Biztosan nem sikerült minden feladatot tökéletesen megoldani, de abban is biztos vagyok, hogy legjobb tudásotokkal igyekeztetek jót, s jól cselekedni:) Ne […]

A téli szünet előtti utolsó hajrá!

„Picit” mindenki elfáradt! Gyerkőc, Szülő, Pedagógus. Nem csodálom! Ebben a teljesítménykényszerrel telített oktatási rendszerben nem is várhatunk mást. Az iskolában töltött több mint 8 óra után esténként még az íróasztal fölött görnyedve tanul együtt szülő és gyermek. Mintha állandó harcot vívnánk az idővel. Ám általában nem győzünk. 🙁 Ami pedig a legfontosabb lenne, hogy beszélgessünk […]

Ki a „Főnök” a családban?

Miért pont most teszem fel ezt a kérdést? Ugyan mindig aktuális, de így karácsony tájékán, amikor szerencsére picit többet tud együtt lenni a család, még nagyobb a jelentősége. Egyre több helyen látom, hogy a családokat a 3-4-5… éves gyerkőcök irányítják. Az történik, és akkor történik, amikor ők akarják. A szülő pedig nem tud, vagy nem […]

Nevelés és a fegyelem!

Amikor ezt a két szót meghalljuk, mindjárt az óvoda és az iskola jut az eszünkbe. Mert hát hol is folyhatna máshol nevelés, mint az intézményekben, ahol a nevelők végzik a munkájukat. Eközben viszont elfelejtünk egy nagyon fontos dolgot! Mire gyerkőcünk közösségbe kerül, bizony a szülőknek kell megtanítani a jó és a rossz fogalmáról, annak helyes […]

Miért nem figyel ránk a Gyerkőc?

Jó kérdés! És egyre gyakrabban teszitek fel! Amikor konkrétan rákérdeztem, hogy miből jutottál erre a következtetésre? Megdöbbentő volt a válasz: „Mert nem csinálja, amit mondok, amikor mondom, egyáltalán nem fogad szót!” Amikor részletesebben is rátérünk a mindennapi szituációkra, kiderül, hogy a szülők: – leckéztetnek – kioktatnak – megmondják, hogy érezzen a gyerkőc – mit csináljon […]

A gyereknevelés legfontosabb szabálya: A KÖVETKEZETESSÉG!

Ahhoz, hogy gyerkőcünk egészséges lelki és szociális fejlődésen menjen keresztül, elengedhetetlen, hogy születésétől fogva következetesek legyünk. Az első nagy hiba, amikor a barátja akarsz lenni és nem a szülője, akinek sajnos időnként nemet is tudnia kell mondani. Viszont a gyermekeknek azt is érezniük, tudniuk kell, hogy szüleik feltétel nélkül szeretik még akkor is, ha rosszul […]

Jutalmazó nevelést az óvodákba, iskolákba!

Ehelyett sajnos az esetek döntő többségében a büntető nevelést használják a pedagógusok. Csak egy kérdés: Hányszor hallod egy hét alatt, amikor a gyerkőcért mész, hogy megdicsérték és hányszor, hogy panaszkodnak rá? Én már javasoltam szülőknek, hogy reggel, amikor beviszik az oviba, panaszkodjanak, hogy a gyerek nem ette meg a brokkolit vacsorára! Mert mit tud kezdeni […]

A dicséret

Mintha arany árban mérnék! Olyan nehéz kimondani, legyen szó közvetlen családtagról vagy idegenről. Miért? Miért fáj olyan nagyon? Mert valami oka biztosan van, hogy olyan fukarul bánunk vele. Miközben pedig biztosak vagyunk benne, hogy mi bizony sokat dicsérjük gyerkőceinket! Csak ő nem érzi, nem hallja így! De! Felteszek egy ennél is jobb kérdést: Mikor dicsérted […]

A megfelelési kényszer!

Úgy is szokták nevezni, hogy a szorongásos zavarok előszobája! Milyen igaz! És sajnos a megfelelési kényszer is, mint minden lelki probléma kialakulása, a gyermekkorból gyökerezik! Először csak azt látjuk rajtuk, hogy szoronganak, néha megmagyarázhatatlan dolgokat produkálnak és állandóan új és újabb feladatokba kezdenek bele, mert folyamatosan dicséretre vágynak. Sokszor mondjuk rájuk, hogy nem kitartóak, pedig […]

Miért dühös a Gyerkőc?

Beszéljünk tehát egy nagyon fontos kifejezésről, az érzelmi intelligenciáról, azaz az EQ-ról! Van egy jó és egy még jobb hírem: A jó hír, hogy az EQ (érzelmi intelligencia) FEJLESZTHETŐ és nem keverjük össze az IQ-val, ami viszont nem! Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a magas érzelmi intelligenciával (EQ) rendelkezőknek nagyobb az esélyük, hogy az életük során […]

A sikeres gyermeknevelés varázsmondata:

„TUDOM, HOGY KÉPES VAGY RÁ, MEG TUDOD CSINÁLNI!” Milyen egyszerűnek tűnik:) Az is! A lényege, hogy komolyan is gondold, mert a gyerkőc megérzi, ha nem mondasz igazat! És ne feledjük a következetességet! Nem elég egyszer vagy kétszer, 1-2 napig, hétig mondani; hanem egy életen át! A varázsmondatból ez a varázslat rész:) Születésétől fogva sugározz felé […]

Szülőnek lenni, szülővé válni egy egész életre szóló feladat!

Sokszor halljuk: „Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”. A megfogalmazással soha nem értettem egyet, mert egy gyerek mindegy, hogy kicsi vagy nagy, nem lehet gond! Feladat, kihívás? Igen! Sok-sok öröm és szeretet forrása? Igen! És valóban, egy életre szól! Minden életkorban más és más jellegű a feladat, de egy életen át tartó öröm […]

Tehetséggondozás kontra felzárkóztatás!

Nagyon sok visszajelzést kaptam, ami megerősített abban, hogy a tehetséggondozás témakörével tovább kell foglalkoznom. Legfőképpen azok a hozzászólások, privát üzenetek, személyes találkozók győztek meg, melyekben azt fejeztétek ki: VÉGRE! Mert miről is hallunk, olvasunk, ha gyerekekről és pedagógiai munkáról van szó? Azzal foglalkozik mindenki, hogy melyik gyerkőccel milyen probléma van, kit hogyan kell felzárkóztatni, kinek […]

Hová tűnnek a tehetséges gyerkőcök?

Rengeteg cikk, riport, könyv foglalkozik azon gyerekekkel, akik eltérnek az átlagtól, nem férnek bele az óvodai-iskolai oktatás, nevelés elképzelt masszájába. Nem vagyunk egyformák! Nem érünk sem biológiailag, sem szellemileg, sem lelkileg egyformán! Hála az égnek! Ettől szép és kerek a világ! Elismerjük, sőt különböző rövidítésekkel (ADHD, SNI, BTM, ASD…) el is látjuk általában már óvodában […]

„KÖZÉPSŐGYEREK” Szindróma!

Valóban létező jelenség vagy csak „városi” legenda? A válasz a kérdésre: Igen, a középsőgyerek szindróma egy létező, valós gond! Sok munkát és odafigyelést igényel, hogy a problémát kezelni tudjuk. Minél fiatalabb korban kezdünk vele foglalkozni, annál biztosabb, hogy a középső gyerek lelki sérülések nélkül, kiegyensúlyozott, önbizalommal teli felnőtté válik, aki állandó megfelelési kényszer nélkül tudja […]

A gyerkőcök és a délutáni alvás

A nyár beálltával egyre ritkábban és kevesebbet alszanak ebéd után a gyerkőcök. A következményről pedig mindannyian tudnátok mesélni: ingerültség, hiszti, ok nélküli dührohamok, kezelhetetlenség… A kérdés a következő: Hogyan tudom elérni ilyen melegben, hogy gyerkőcöm elaludjon és főleg minőségileg elég időt töltsön délutáni alvással? Azzal mindenki egyetért, hogy nagy szükség van rá, hiszen a kánikula […]

Kedves Szülők Szülője!

Nagyon sok gyerkőccel és szüleikkel találkoztam az elmúlt időben. Alapvető problémája minden családnak ugyanaz volt: Nem fogadják el a nagyszülők, hogy ők is felnőttek, sőt szülők lettek! Nem tekintik őket egyenrangú partnernek, felelősségteljes felnőttnek. Nem biztatják, esetleg megnyugtatják felnőtt gyermekeiket, hanem csak bírálják, kritizálják őket! Ezáltal természetesen frusztráltak lesznek, még inkább bizonytalanokká válnak azok a […]

A mozgás, a sport, ami eddig természetesnek tűnt!

Nem is gondoltam volna, hogy ezzel a témával is foglalkoznom kell. De, tapasztalatom azt mutatja, hogy nagyon fontos dologra tapintottam rá. Többször foglalkoztam már a felgyorsult világunkkal, azzal, hogy a megismerhető és főképpen megismerni szükséges információ, tudás közül mit is válasszunk ki, hogyan rangsoroljuk őket. Ezért néha pont a legfontosabbak felett siklunk át! Ne felejtsük! […]

Kommunikáció

Mire a gyerkőcök felnőnek és állásinterjúra mennek, családot alapítanak, teljesen elfelejtik, hogy milyen fontos a kommunikáció és elfelejtik, hogy hogyan is kell! Rászántam egy kis időt és megfigyeltem családokat az utcán séta közben, vásárláskor, játszótéren, stb. Megdöbbentő volt számomra, hogy kb. 10 éves korig a gyerkőc beszél, csak beszél a szülőhöz, minél kisebb annál többet […]

Válás hatása a Gyerkőcökre!

Kellemetlen téma, de sajnos foglalkozni kell vele. Megkeresésetek 70%-ában megtörtént, vagy éppen most zajlik a válás folyamata. Ezért próbálok leírni egy-két támpontot, amelyet talán fel tudtok használni, hogy gyermekeitek a legkisebb nehézségekkel vészeljék át ezt az időszakot! Ne felejtsük: Boldog válás nincs! A veszteség elengedhetetlen, a győzelem csak illúzió! A legnagyobb vesztesek pedig a gyerekek. […]

„Okosító torna” Mi is az?

Majdnem minden Gyerkőcnél, akinek szülei megkerestek, felmerült ez a kifejezés. Ezért úgy gondoltam, hogy nézzük meg közelebbről a témát. Az „okosító torna” hivatalos neve: Alapozó terápia Már a nevében is benne van, ez egy terápia, magyarul gyógykezelés, gyógymód. Akkor kell alkalmazni és ténylegesen kell is alkalmazni, amikor valamilyen betegséget meg akarunk gyógyítani. Az alapozó terápia […]

Mit kezd a mai oktatási rendszer a tehetséges Gyerkőcökkel?

Arról sokat tudunk, hallunk, hogy az óvodák, iskolák az általuk hiperaktívnak figyelemhiányosnak titulált gyermekeket hová, milyen szakemberekhez irányítják, mert eltérnek az átlagtól. Én úgy fejezném ki, hogy kitűnnek a társaik közül! Rengeteg ilyen Gyerkőccel volt és van dolgom személyesen és/vagy közvetve. Több megdöbbentő dolog van, amit megfigyeltem: Először is 10 hiperaktívnak, figyelem, viselkedési, beilleszkedési, stb. […]

Gyerkőcöm oviba megy!

Minden szülői feladat legnehezebbike az ELENGEDÉS, legyen az óvoda, iskola vagy a felnőtté válás kezdete. Valóban nehéz időszak, amikor az első elengedés megtörténik, gyerkőcünk oviba megy. Akármennyire is tisztában vagyunk vele, hogy ez az élet rendje, az anyai szív mégis összeszorul, hiszen lezárul egy korszak, a kisbabás időszak. Bár tudjuk, hogy sok-sok szépet és jót […]

Jelek, melyek arra utalnak, hogy Gyerkőcünk tehetséges!

Tovább boncolgatom a témát. Hiperaktív vagy tehetséges? Sajnos nem egyszerű a válasz. A szülők, nagyszülők nem objektívek. Bár azt is el kell mondanom, hogy tapasztalatom szerint többnyire alulértékelik csemetéiket. Félnek kimondani, hogy tehetséges, intelligens, különleges. Félnek a helyes értékítéletüktől, ezért inkább pesszimistábbak, ha Gyerkőceikről van szó. NEM HELYES! Az apróságoknak, de még a nagyobbacskáknak is szükségük […]

Honnan tudom, hogy gyermekem figyelemhiányos-e?

A leggyakoribb kérdés, amit felém intéztek: Honnan tudom, hogy gyermekem figyelemhiányos-hiperaktív, vagy csak én várok el tőle túl sokat, túl keveset? Először is tisztázzuk le, hogy mi is az a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar. Ezért leírom a pontos megfogalmazását: „A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) neurológiai természetű veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, melynek vezető tünete a […]

Kedves szülők és Gyerkőceik jövőjéért aggódók!

2015-öt írunk. Nekünk, magyaroknak hatalmas kincsünk van, a kreativitásunk, a tehetségünk. Az elmúlt évtizedekben, sőt századokban is nagy szükség volt erre az egyedülálló képességünkre, de ez a XXI. századdal felerősödött. Gondoljunk bele, 1999-ben a mobiltelefon egy külön táskát jelentett és csak a nagyvárosokban tudtad használni, arról már nem is beszélve, hogy nem volt kit hívni, […]